Első bejegyzés! :)

Kedves Mindenki, aki ezt olvassa! :)

Fogalmam sincs, hogyan szokás egy blogot elkezdeni, pláne folytatni, naplóírásban ugyanis nem voltam jó soha… de remélem, ezt a kis virtuális naplót sikerül tovább életben tartanom, mint szegény néhai, 3 napos korában megboldogult papír-tinta-naplómat! :D

Talán az lesz a legjobb, ha egyből a lovak közé csapok… :)

Szóval itt vagyok Orléans városában, immáron egy hete. A városból eddig sajnos nem sokat láttam, mivel az egyetem (és a kollégium is) jó messze van a központtól (villamossal kb. 30 percre, egy La Source nevű külvárosban), és az első héten annyi mindent kellett intéznem, illetve beszereznem, hogy leginkább itt a környéken mászkáltam fel-alá. Az egyetemi campust már nagyjából sikerült feltérképeznem, szerencsére az én kollégiumom a legmagasabb épület itt, úgyhogy eddig mindenhonnan sikeresen hazataláltam :) Bár a legelső nap olyan köd volt, hogy nem láttam a kolit, és emiatt tettem egy jó nagy kerülőt, de mostanra már kiismerem magam annyira, hogy a köd sem zavar össze :)

Így elsőre most nem bocsátkoznék hosszasabb élménybeszámolóba, inkább következzen néhány kép (gondolom úgy is ez az, ami mindenkit legjobban érdekel :), és amit ezek kapcsán mesélni tudok…

Az a hátsó, sárgásfehér épület, ott a másik mögött, az ott a "Résidence Les Chataigniers", szépen és magyarul a "Gesztenyés" kollégium, melynek 12 impozáns emeletéből itt sajna csak a legfelső 4 és fél látszik :) Az én szobám a 8. emeleten van, szerencsére a folyosó végén, úgyhogy nincs nagy mászkálás az ajtóm előtt. A szobák falai minden emeleten más színűre vannak festve, van kék, zöld, sárga, én pedig nagyon örülök a 8. emeleti szobának, mivel így a szobám (egyik) fala szép narancssárga :D Itt látható egy másik kép a koliról, a lap alján pedig megleshető egy kis minta-video a kollégiumi szobákról... bár az enyém ennek pont tükörképe, de (a fal színét leszámítva) ugyanilyen :D


Íme az én kis szobám, az ajtóból nézve :) Első pillantásra picinek tűnik, de ez csak a látszat! :) Valójában tökéletesen jól el lehet férni benne, mindene megvan, ami kell, és ennyit is épp elég rendben tartani... :D



Az ablaktól visszafelé tekintve...

A multimédia-szoba :D

Ez pedig az ágyam, meg egy rakás plüss és kütyü, amivel próbálom otthonosabbá tenni a helyet :)

A konyhám... :) Egyébként minden folyosón van egy közös konyha, ahol lehet főzőcskézni meg mikrózni, de azt hiszem, ezt a lehetőséget nem sűrűn fogom igénybe venni. Egyrészt, mivel nagyon jó kajáldák vannak itt a campusban, vagy 10 kis étterem, mindegyikben másféle kaják (van kínai és török is, meg szendvics-bár, meg pizzéria), és mindenhol van napi menü, az átlag francia étkezdék menüihez képest nagyon jó áron. Másrészt, a hétvégi tapasztalataim elég hatásosan elvették a kedvemet a konyhatündérkedéstől... Történt ugyanis, hogy szerettem volna megsütni két szelet husit. Fogom a kis cuccomat, megyek ki a konyhába naívan és gyanútlanul... Erre látom ám, hogy ott rotyog a tűzhelyen két fazék beazonosíthatatlan, barna lötty, benne valami madzaggal összekötözött zőccség... De olyan szinten forrt, hogy kifutott, és minden (értsd: Minden!) tiszta trutyi volt. És persze sehol senki... Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy feltakarítok, és csakazértis megsütöm a húst, aztán meg hogy bekopogok a folyosón az összes szobába, és ha megvan a "bűnös", élvezettel végignézem, ahogy feltakarít, de végül inkább gyorsan elzártam a tűzhelyet, és visszaiszkoltam a szobámba. Másnap, reménykedve abban, hogy kétszer nem lehet ugyanolyan pechem, visszatértem a tett színhelyére. (A konyháról egyébként, a falra kifüggeztett tájékoztató alapján azt kell tudni, hogy a takarítónénik elvileg minden nap takarítják, hogy nem szabad otthagyni a pulton a szennyes edényeket, és hogy van egy szép nagy szemeteszsák, aminek a használatára külön felhívják a figyelmet...) Ehhez képest az előző nap kiömlött barna trutty továbbra is ott díszelgett, rászáradva a tűzhelyre, egy tenyérnyi szabad hely nem volt a pulton a halomnyi koszos edénytől, továbbá a földön és a mosogató lefolyójában a lehető legváltozatosabb választékban sorakoztak kisebb-nagyobb kajamaradványok. Azonban a húst muszáj volt megsütnöm, úgyhogy letörölgettem a trutyi nagyját legalább az egyik főzőlap környékéről, majd föltekertem az elektromos tűzhely megfelelő gombját, és nekiláttam, hogy némi helyet szorítsak magamnak a pulton. (Pár perc múlva feltűnt, hogy valami nem stimmel, mert nem melegszik a főzőlap, úgyhogy a következő 10 percet azzal töltöttem, hogy több különböző szögből megfigyeltem a tűzhelyet, és közben szuggeráltam, hogy: "Múkodj!" Aztán, jobb későn, mint soha, felfedeztem a falon egy kis kapcsolót, aminek megnyomása végre meghozta a kívánt eredményt. No de ez csak egy kis zárójeles kitérő volt, hogy ne csak a más szemében lévő szálkákról beszéljek :) A lényeg, hogy végül csak kisült az a szegény hús, és el is pakoltam magam után, legyőzve a kísértést, hogy kisikáljam az egész kócerájt (csupán azt nem értem, miért csak akkor tör rám ilyen késztetés, amikor nem otthon vagyok... valószínűleg mert otthon sosincs ekkora dzsuva :) Azt mindenesetre megfogadtam, hogy ha nem muszáj, többet nem teszem be a lábam a konyhába... (ezzel csak az a bökkenő, hogy a hűtőmben egy doboz nyers tojás, a fiókban meg némi rizs és tészta várja, hogy alkossak belőle valamit...) De ezek után azt hiszem, megelégszem a menzakajával, meg a szobámban is elkészíthető szendvicsekkel és zacskós levesekkel :D

A végeredmény: a franciák nagy kedvence (nem, nem csiga :P), a Steak Haché, vagyis darált marhahusi, lapos pogácsa-formájúra nyomkodva, hirtelen kisütve :)

És meg is ettem. Fincsi volt :D

Hmm. Nos, ennyit a konyháról, meg a kaja-témáról :D

Ez pedig a fürdőszoba :) (egy része) Kicsi is, kényelmetlen is, de az enyém :D




Kilátás a szobámból, zoom nélkül. (Abban a ritka pár órában, amikor sütött a nap, mert egyébként szinte folyamatosan esik az eső, vagy ha épp nem, akkor olyan köd van, hogy az orromig alig látok.) Balra, a daru mögött, a horizonton, az ott a város :)



Ez pedig a katedrális a belvárosban, jóóó erős zoom-mal :)





A campus-park egy részlete, befagyott tavacskával, híddal, és az egyik kajáldával.

...Hát, egyelőre ennyit a lakási- és étkezési körülményeimről :) A legvégére következzen egy kép, ami múlt szerdán, az Erasmusosok összeismertetésére megrendezett uzsonnázós összejövetelen készült:

Rosalba-val és Anna-val, a két olasz leányzóval, akik alig beszélnek pár szót franciául (angolul meg egyáltalán nem), de azért aranyosak :) A koronák és a kezemben büszkén szorongatott kis figura története pedig a következő: A franciáknál januárban van egy farsang-szerű ünnep, amikor hagyományosan egy "Galette des rois" (Királyok lepénye) nevű, nagyon finom mandulás sütit esznek, amiben egy kis figura van elrejtve. Aki ezt a figurát megtalálja, azé lesz a sütihez járó korona, amit egész nap viselnie kell, így aznap ő a király, vagy királynő. Mivel mi elég sokan voltunk, nem lett volna elég egy süti, így aztán három korona is gazdára talált a délután során, az egyik épp az én személyemben, miután sikerült kihalásznom a sütiszeletemből a szerencsét hozó szobrocskát :) (Az olasz lányok csak a fotó kedvéért vették kölcsön a másik két koronát :)

Mára zárom soraimat, folyt. köv. :)

(Azt nem ígérem, hogy holnap, sem azt, hogy nagyon sűrűn fogok ide írni, tekintve, hogy igen korlátozottak az internetezési lehetőségeim, de azért igyekszem majd! :)

Szerk. 2009.01.28.: Juci kívácsiságának kielégítésére :) Íme a kis figura, ami a Galette-szeletemben bújt meg:

Skinner, kb 2 cm magas, valamiféle hőálló műanyagból (gy.k.: a gonosz főszakács a L'ecsó c. műalkotásból - bár nem igazán hasonlít :) - Őszintén szólva kicsit elszontyolodtam, mikor a ragacsos almaréteg eltávolítása után ő bukkant elő. Részben azért, mert a másik két királynőnek bezzeg a két cuki patkány, Remy és Emil jutott :) De inkább azért, mert emlékszem, hogy gyerekkoromban még ízléses, szépen kidolgozott, törtfehér színű király- illetve királynő-szobrocskákat (olyanok voltak, mintha elefántcsontból lettek volna kifaragva) rejtettek a Galette-ekbe, ehhez képest mostanra már ez a szép hagyomány is így elk*rvult (már bocsánat a kifejezésért), ebből is Walt Disney-reklámot csináltak... Hát mivé lesz a világ, kérem szépen? :( Még szerencse, hogy legalább a francia identitás megmaradt, és nem mondjuk Mulant, vagy a Lilo és Stitch valamelyik szereplőjét sütötték a sütibe... :)