Behavazódtunk egy napra

Tegnap reggel szép fehér táj látványa fogadott, amikor felhúztam a rolót, és gondoltam, megosztom Veletek az élményt :) (Csak hogy ne érje szó a ház elejét, amiért pang a blog :P :) Sajnos délután már eső esett, úgyhogy a hó hamar átment latyakba, mára pedig teljesen eltűnt...

Képek itt.

Beszámoló az első hónapról

Ma van kereken egy hónapja, hogy megérkeztem Orléans-ba, és gondoltam, ezt megünneplem egy újabb blogbejegyzéssel :)

Sztrájk, takonykór

Ha visszagondolok az eltelt időre, vegyes érzéseim vannak: egy része eléggé eseménytelenül telt, mert két hete folyamatosan sztrájk van az egyetemen, és emiatt eddig összvissz 3 órám volt megtartva (bár az óramentes egyhangúságot némiképp feldobta az izgalom, hogy vajon tényleg elmarad-e az óra, vagy netán úgy dönt a prof, hogy tesz a sztrájkra, és mégiscsak megtartja - mert erre is volt példa), és a rossz idő miatt nem volt túl sok alternatíva, amiből választani lehetett a suliba járás helyett; plusz még beteg is voltam/vagyok, és volt egy hét, amikor nem nagyon dugtam ki az orrom a szobából, illetve ha nem volt muszáj, akkor a paplan alól sem. Még szerencse, hogy gyakorlatilag komplett házipatikával érkeztem, így elég jól ki tudtam kúrálni magam - de azért vacak dolog úgy betegnek lenni, hogy az embernek saját magát kell pátyolgatni.

Az aulában virító transzparensek kitartóan hirdetik, hogy "Fac en greve", vagyis "Sztrájkol az egyetem"

...Azonban még mielőtt túlságosan megrögzülne az a kép a fejekben, hogy én itten hetek óta csak ülök a szobámban és mézes teán vegetálok, örömmel jelenthetem, hogy azért egy csomó izgalmas dolog is történt mostanában :) Remélem, senki nem bánja, ha ezúttal is a dolgok könnyebbik végét ragadom meg, és azt mondom: beszéljenek helyettem a képek! :) Persze azért én is beszélek még, mert úgysem bírnám ki, hogy ne tegyem.

Orléans - városnézés a mediterrán csajszikkal

Január 29-én felkerekedtünk a két olasz és két spanyol leányzóval (már elég sok Erasmusost megismertem, de velük vagyok leginkább jóban), és körülnéztünk egy kicsit a belvárosban, illetve megnéztük a Katedrálist. Ez előtt ugye nem sokat láttam a városból, amennyit mégis, abból meg csak azt szűrtem le, hogy jó szemetes (akkortájt, amikor megérkeztem, épp a szemetesek sztrájkoltak, úgy három héten keresztül - el lehet képzelni, milyen állapotok uralkodtak...), de szerencsére ezúttal sikerült pozitívabb képet kapnom. A belváros nagyon szép, a szűk, hangulatos kis utcácskákkal, a tágas terekkel, a jellegzetes, fával díszített homlokzatú házakkal, a rengeteg kis étteremmel és bárral... szóval olyan igazi francia fílinges városka :) És természetesen mindenhol, de tényleg mindenhol ott van Jeanne d'Arc: utcát, teret, hotelt, étteremet, kávézót és még ki tudja mi mindent neveztek el róla, és több szobrot is állítottak neki város-szerte. A gótikus stílusú Szent Kereszt Katedrális pedig hatalmas és lenyűgöző, bár legjobban az ablakai tetszettek, amik (meglepő módon) Jeanne d'Arc történetét mesélik el képekben.

Lessétek meg a fotókat itt!

Bourges

Mindjárt másnap vonatra pattantunk a két olasz lánnyal, és a román Vladdal, és elkirándultunk Bourges városába, ahol az Orléans-ban látottakhoz igen csak hasonló kép fogadott bennünket: hangulatos francia városka, gyönyörű katedrális - az egyetlen lényeges különbség (a Loire hiánya mellett) az volt, hogy az Orléans-ban mindenütt felbukkanó Jeanne d'Arc nevet itt Jacques Coeur neve váltotta fel (Bourges híres szülötte, 15. századi kereskedő, a levantei kereskedelem egyik alapító atyja). Itt a katedrálist meg is másztuk, hogy a toronyból élvezhessük a kilátást a városra - elvonatkoztatva attól az aprócska kellemetlenségtől, amit a 396 lépcsőfok csigavonalban történő megmászása illetve a torony tetején fújó erős szél jelentett, azt mondom, abszolút megérte, mert nagyon klassz látvány tárult a szemünk elé odafönt, szerecsére elég tiszta idő volt, úgyhogy jó messzire el lehetett látni.

Képek itt.

Orléans - az egyetemi campus

Hogy szépen kronológiai sorrendben haladjunk, most következzen néhány 31-én elkövetett fotó a campusról és a kollégiumról. Mielőtt még bárki furán nézne rám, vagyis a blogomra, szeretném leszögezni, hogy nem az esztétikai értékük miatt teszem közszemlére ezeket a képeket, csak gondoltam, hátha kíváncsiak vagytok rá, milyen helyen járok-kelek nap mint nap :)

Vizuális dokumentáció itt.

Párizs - múzeumból múzeumba

Február 1-ére virradva a következő úticélunk Párizs volt. Lévén ez a nap a hónap első vasárnapja, amikor a legtöbb múzeumba ingyenes a belépés Franciaországban, vagy tucatnyi Erasmusos sorstárssal együtt szálltunk vonatra, ahol is megkezdődött a lázas tervezgetés, hogy hova menjünk, mit nézzünk meg a rengeteg látnivaló közül. A csapat végül két részre szakadt, voltak, akik a Louvre-ot választották, és voltak, akik az Orsay múzeumra és a Pompidou-központra voksoltak - én az utóbbiakhoz csatlakoztam, vagyis ismét a két olasz és két spanyol csajszihoz, mivel a Pompidou-t (naaagy modern épület, kortárs művészeti kiállításokkal) még csak kívülről láttam, és mert a lányok azt tervezték, hogy ha jut rá idő, akkor megnézzük a középkori emlékeket bemutató Cluny múzeumot is.

Szerencsére jutott mindháromra idő, sőt, még a Saint Sulpice templomba is benéztünk. Da Vinci-kód rajongók előnyben: ide vezette Silast a hamis nyom, és itt húzódik Dan Brown szerint a Rózsavonal, az egykori 0. hosszúsági kör, ami Párizson halad keresztül. Ez azonban csak fikció, mert bár a templomot tényleg átszeli egy meridián, de ez sosem volt nullmeridián, csupán a téli napforduló és a Húsvét dátumának kiszámítására használták.

Az Orsay-t már másodszorra láttam, de nem bántam meg, mert a múzeum gyönyörű, maga az épület is (egykori vasútállomás, mely az 1900-as Párizsi Világkiállításra épült), és a kiállított szobrok és festmények is. Ráadásul nagy szerencsénk volt, mert volt három időszakos kiállítás is, amiket pont aznap lehetett utoljára megtekinteni. Az egyik a maszkokról szólt, volt mindenféle: afrikai, kínai, színházi maszkok... A másik kiállítás témája a pasztell volt: egy rakás kréta, amik híres művészekről maradtak az utókorra, és néhány nagyon szép pasztell-rajz. A harmadik, számomra legérdekesebb kiállítás pedig Manet és Picasso képeit mutatta be: előbbitől az "Ebéd a szabadban" című híres festményt (itt egy wikipediás link, mert a képet nem volt szabad fényképezni), amit Picasso többször is feldolgozott saját műveiben (itt látható néhány példa).

A Pompidou-ról annyit, hogy inkáb bosszantott, mint szórakoztatott a sok hűdemodern "műalkotás" (kedvencem: három üres festővászon egymás mellett a falon, lásd a képek közt), sokkal többre értékeltem a Cluny múzeum szép középkori faliszőnyegeit és színes ablaküvegeit. Persze azért itt is volt néhány kiemelkedő darab, a végén...

Egy baráti jótanács annak, aki tervezi, hogy ellátogat az Orsay-be és/vagy a Pompidou-ba: először csak szaladj végig az egészen, míg el nem érsz a legfölső emeletig - ugyanis mindkét múzeumban a látogatók számára kijelölt útvonal legvégére tartogatják a csattanót, a leghíresebb és legszebb festményeket - ott aztán csodálj meg mindent jó alaposan, és visszafelé menet ráérsz megnézni az összes többit. Sajnos mi elkövettük azt a hibát, hogy az elejétől kezdve mindent szépen végignéztünk, és mire a végére értünk, olyan fáradtak voltunk, hogy már sem Van Gogh, sem Picasso, de még Dali sem igazán tudott feldobni - aki jól ismer engem, érezheti ennek a kijelentésnek a súlyát :)

Képek itt (képfeliratok folyamatban - még nem sikerült minden képről visszakeresnem, hogy mi micsoda :)

Nemzetközi kaja-est

Február 5-én az Erasmusos programokért felelős egyesület egy jó kis összejövetelt szervezett nekünk itt, a Chataigniers koli klubhelyiségében: mindenki bemutathatta saját országának gasztronómiáját valamilyen saját készítésű, hideg vagy meleg, édes vagy sós fogással, a végén pedig szavaztunk a legfinomabbra. A másik két magyarral (Vandával és Gáborral) összefogva a következő menüt tálaltuk fel: fasírt, zöldbabos tócsni extra fokhagymás, tejfölös-joghurtos szósszal, pogácsa és némi sütemény. Mindnek nagy sikere volt, de sajna nem mi nyertünk, hanem a románok - bár ez félig-meddig magyar győzelem is volt, hiszen a különféle népek egzotikus ínyencségei közül a pálmát vivő étek nem más volt, mint a puliszka :)

Apropó, ti tudtátok, hogy nem csak a franciák esznek csigát, hanem a spanyolok is? :) Csak ők nem fűszerezik meg annyira. Na most ezen egy kissé fennakadtam: nekem mindig is szilárd meggyőződésem volt, hogy a franciák azért nyomják tele fokhagymával és fűszerekkel a csigát, hogy ne lehessen érezni az eredeti ízét...

(Nem, nem ettem még csigát, ezúttal sem éltem a lehetőséggel, és bár mindig azt szoktam mondani, hogy ha más országban jár az ember, meg kell kóstolni, ki kell próbálni mindent, amihez otthon nem jut hozzá - de ehhez sepciel még nem érzem magam eléggé edzett utazónak) :D

Étvágygerjesztő képek itt - üres bendővel megtekinteni nem javallott :)

Orléans - Jeanne d'Arc háza

Múlt vasárnap délután a spanyol barátnéim (Garoa és Paloma, akik már az előző félévet is itt töltötték Orléans-ban) kitalálták, hogy elvisznek Jeanne d'Arc házába, mert az meg - a többi múzeummal ellentétben - a hónap második vasárnapján ingyenes. Turizmusban érdekelt emberkeként nagyon tanulságos volt számomra ez a múzeum: így kell a semmiből turista-attrakciót csinálni! :D Jeanne ugyanis nem Orléans-ban született (hanem egy Domrémy nevű kis faluban), tehát ez nem a szülőháza, és még csak nem is lakott itt (17 évesen érkezett a városba, belevetette magát a csatározásba, és két évvel később meg is halt). Az ennek ellenére Jeanne d'Arc házának keresztelt épületben egy igen vegyes kiállítás kapott helyet: néhány szobor Jeanne-ról, instruktív tablók a középkori hadviselésről, fegyverekről, öltözékekről, a kor legfontosabb hadvezéreiről és politikai személyiségeiről, néhány makett, amik az orléans-i csatát mutatják be, illetve egy kis videófilm az orléans-i szűz életéről (amit kétszer is megnéztünk, mert kint hideg volt, és még nem akaródzott elhagyni a múzeum melegét) :D Szóval most már nagyon ki vagyok okosítva a témában :)

A múzeum után még sétálgattunk egy kicsit a városban, kebabot ettünk, majd beültünk egy hangulatos kis helyre forrócsokizni - szóval összességében jó kis nap volt :)

Képek itt.

...és még mindig sztrájk

A hét már a végéhez közeledik, de vasárnap óta gyakorlatilag semmi említésre méltó nem történt: a sztrájk változatlanul tart, ma azt hallottam, hogy még a jövő keddig biztosan folytatják, az idő vacak, mindenki beteg... De a jó hír az, hogy hamarosan megyek haza! :) Február 25 és március 7 között leszek otthon, kihasználva, hogy lesz itt egy hét szünet, és nagyon szeretnék minél több Kedves Blogolvasómmal találkozni, ugyanis már hiányoztok erősen! :) Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy kollektíven megköszönjem szépen mindenkinek a sok kommentet az előző bejegyzéshez, jól esik, hogy kíváncsiak vagytok a beszámolóimra :) Valamint bocsánatot is kérek, amiért ilyen sokára született második bejegyzés, de hát ugye nem oan eccerű a'...

Nah, mára ennyi lenne, mert lassan zár a klubszoba... Folyt. köv. egy hónap múlva :P :D (na jó, nem... igyekszem hamarabb :) Pussssz Mindenkinek :)

Első bejegyzés! :)

Kedves Mindenki, aki ezt olvassa! :)

Fogalmam sincs, hogyan szokás egy blogot elkezdeni, pláne folytatni, naplóírásban ugyanis nem voltam jó soha… de remélem, ezt a kis virtuális naplót sikerül tovább életben tartanom, mint szegény néhai, 3 napos korában megboldogult papír-tinta-naplómat! :D

Talán az lesz a legjobb, ha egyből a lovak közé csapok… :)

Szóval itt vagyok Orléans városában, immáron egy hete. A városból eddig sajnos nem sokat láttam, mivel az egyetem (és a kollégium is) jó messze van a központtól (villamossal kb. 30 percre, egy La Source nevű külvárosban), és az első héten annyi mindent kellett intéznem, illetve beszereznem, hogy leginkább itt a környéken mászkáltam fel-alá. Az egyetemi campust már nagyjából sikerült feltérképeznem, szerencsére az én kollégiumom a legmagasabb épület itt, úgyhogy eddig mindenhonnan sikeresen hazataláltam :) Bár a legelső nap olyan köd volt, hogy nem láttam a kolit, és emiatt tettem egy jó nagy kerülőt, de mostanra már kiismerem magam annyira, hogy a köd sem zavar össze :)

Így elsőre most nem bocsátkoznék hosszasabb élménybeszámolóba, inkább következzen néhány kép (gondolom úgy is ez az, ami mindenkit legjobban érdekel :), és amit ezek kapcsán mesélni tudok…

Az a hátsó, sárgásfehér épület, ott a másik mögött, az ott a "Résidence Les Chataigniers", szépen és magyarul a "Gesztenyés" kollégium, melynek 12 impozáns emeletéből itt sajna csak a legfelső 4 és fél látszik :) Az én szobám a 8. emeleten van, szerencsére a folyosó végén, úgyhogy nincs nagy mászkálás az ajtóm előtt. A szobák falai minden emeleten más színűre vannak festve, van kék, zöld, sárga, én pedig nagyon örülök a 8. emeleti szobának, mivel így a szobám (egyik) fala szép narancssárga :D Itt látható egy másik kép a koliról, a lap alján pedig megleshető egy kis minta-video a kollégiumi szobákról... bár az enyém ennek pont tükörképe, de (a fal színét leszámítva) ugyanilyen :D


Íme az én kis szobám, az ajtóból nézve :) Első pillantásra picinek tűnik, de ez csak a látszat! :) Valójában tökéletesen jól el lehet férni benne, mindene megvan, ami kell, és ennyit is épp elég rendben tartani... :D



Az ablaktól visszafelé tekintve...

A multimédia-szoba :D

Ez pedig az ágyam, meg egy rakás plüss és kütyü, amivel próbálom otthonosabbá tenni a helyet :)

A konyhám... :) Egyébként minden folyosón van egy közös konyha, ahol lehet főzőcskézni meg mikrózni, de azt hiszem, ezt a lehetőséget nem sűrűn fogom igénybe venni. Egyrészt, mivel nagyon jó kajáldák vannak itt a campusban, vagy 10 kis étterem, mindegyikben másféle kaják (van kínai és török is, meg szendvics-bár, meg pizzéria), és mindenhol van napi menü, az átlag francia étkezdék menüihez képest nagyon jó áron. Másrészt, a hétvégi tapasztalataim elég hatásosan elvették a kedvemet a konyhatündérkedéstől... Történt ugyanis, hogy szerettem volna megsütni két szelet husit. Fogom a kis cuccomat, megyek ki a konyhába naívan és gyanútlanul... Erre látom ám, hogy ott rotyog a tűzhelyen két fazék beazonosíthatatlan, barna lötty, benne valami madzaggal összekötözött zőccség... De olyan szinten forrt, hogy kifutott, és minden (értsd: Minden!) tiszta trutyi volt. És persze sehol senki... Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy feltakarítok, és csakazértis megsütöm a húst, aztán meg hogy bekopogok a folyosón az összes szobába, és ha megvan a "bűnös", élvezettel végignézem, ahogy feltakarít, de végül inkább gyorsan elzártam a tűzhelyet, és visszaiszkoltam a szobámba. Másnap, reménykedve abban, hogy kétszer nem lehet ugyanolyan pechem, visszatértem a tett színhelyére. (A konyháról egyébként, a falra kifüggeztett tájékoztató alapján azt kell tudni, hogy a takarítónénik elvileg minden nap takarítják, hogy nem szabad otthagyni a pulton a szennyes edényeket, és hogy van egy szép nagy szemeteszsák, aminek a használatára külön felhívják a figyelmet...) Ehhez képest az előző nap kiömlött barna trutty továbbra is ott díszelgett, rászáradva a tűzhelyre, egy tenyérnyi szabad hely nem volt a pulton a halomnyi koszos edénytől, továbbá a földön és a mosogató lefolyójában a lehető legváltozatosabb választékban sorakoztak kisebb-nagyobb kajamaradványok. Azonban a húst muszáj volt megsütnöm, úgyhogy letörölgettem a trutyi nagyját legalább az egyik főzőlap környékéről, majd föltekertem az elektromos tűzhely megfelelő gombját, és nekiláttam, hogy némi helyet szorítsak magamnak a pulton. (Pár perc múlva feltűnt, hogy valami nem stimmel, mert nem melegszik a főzőlap, úgyhogy a következő 10 percet azzal töltöttem, hogy több különböző szögből megfigyeltem a tűzhelyet, és közben szuggeráltam, hogy: "Múkodj!" Aztán, jobb későn, mint soha, felfedeztem a falon egy kis kapcsolót, aminek megnyomása végre meghozta a kívánt eredményt. No de ez csak egy kis zárójeles kitérő volt, hogy ne csak a más szemében lévő szálkákról beszéljek :) A lényeg, hogy végül csak kisült az a szegény hús, és el is pakoltam magam után, legyőzve a kísértést, hogy kisikáljam az egész kócerájt (csupán azt nem értem, miért csak akkor tör rám ilyen késztetés, amikor nem otthon vagyok... valószínűleg mert otthon sosincs ekkora dzsuva :) Azt mindenesetre megfogadtam, hogy ha nem muszáj, többet nem teszem be a lábam a konyhába... (ezzel csak az a bökkenő, hogy a hűtőmben egy doboz nyers tojás, a fiókban meg némi rizs és tészta várja, hogy alkossak belőle valamit...) De ezek után azt hiszem, megelégszem a menzakajával, meg a szobámban is elkészíthető szendvicsekkel és zacskós levesekkel :D

A végeredmény: a franciák nagy kedvence (nem, nem csiga :P), a Steak Haché, vagyis darált marhahusi, lapos pogácsa-formájúra nyomkodva, hirtelen kisütve :)

És meg is ettem. Fincsi volt :D

Hmm. Nos, ennyit a konyháról, meg a kaja-témáról :D

Ez pedig a fürdőszoba :) (egy része) Kicsi is, kényelmetlen is, de az enyém :D




Kilátás a szobámból, zoom nélkül. (Abban a ritka pár órában, amikor sütött a nap, mert egyébként szinte folyamatosan esik az eső, vagy ha épp nem, akkor olyan köd van, hogy az orromig alig látok.) Balra, a daru mögött, a horizonton, az ott a város :)



Ez pedig a katedrális a belvárosban, jóóó erős zoom-mal :)





A campus-park egy részlete, befagyott tavacskával, híddal, és az egyik kajáldával.

...Hát, egyelőre ennyit a lakási- és étkezési körülményeimről :) A legvégére következzen egy kép, ami múlt szerdán, az Erasmusosok összeismertetésére megrendezett uzsonnázós összejövetelen készült:

Rosalba-val és Anna-val, a két olasz leányzóval, akik alig beszélnek pár szót franciául (angolul meg egyáltalán nem), de azért aranyosak :) A koronák és a kezemben büszkén szorongatott kis figura története pedig a következő: A franciáknál januárban van egy farsang-szerű ünnep, amikor hagyományosan egy "Galette des rois" (Királyok lepénye) nevű, nagyon finom mandulás sütit esznek, amiben egy kis figura van elrejtve. Aki ezt a figurát megtalálja, azé lesz a sütihez járó korona, amit egész nap viselnie kell, így aznap ő a király, vagy királynő. Mivel mi elég sokan voltunk, nem lett volna elég egy süti, így aztán három korona is gazdára talált a délután során, az egyik épp az én személyemben, miután sikerült kihalásznom a sütiszeletemből a szerencsét hozó szobrocskát :) (Az olasz lányok csak a fotó kedvéért vették kölcsön a másik két koronát :)

Mára zárom soraimat, folyt. köv. :)

(Azt nem ígérem, hogy holnap, sem azt, hogy nagyon sűrűn fogok ide írni, tekintve, hogy igen korlátozottak az internetezési lehetőségeim, de azért igyekszem majd! :)

Szerk. 2009.01.28.: Juci kívácsiságának kielégítésére :) Íme a kis figura, ami a Galette-szeletemben bújt meg:

Skinner, kb 2 cm magas, valamiféle hőálló műanyagból (gy.k.: a gonosz főszakács a L'ecsó c. műalkotásból - bár nem igazán hasonlít :) - Őszintén szólva kicsit elszontyolodtam, mikor a ragacsos almaréteg eltávolítása után ő bukkant elő. Részben azért, mert a másik két királynőnek bezzeg a két cuki patkány, Remy és Emil jutott :) De inkább azért, mert emlékszem, hogy gyerekkoromban még ízléses, szépen kidolgozott, törtfehér színű király- illetve királynő-szobrocskákat (olyanok voltak, mintha elefántcsontból lettek volna kifaragva) rejtettek a Galette-ekbe, ehhez képest mostanra már ez a szép hagyomány is így elk*rvult (már bocsánat a kifejezésért), ebből is Walt Disney-reklámot csináltak... Hát mivé lesz a világ, kérem szépen? :( Még szerencse, hogy legalább a francia identitás megmaradt, és nem mondjuk Mulant, vagy a Lilo és Stitch valamelyik szereplőjét sütötték a sütibe... :)